43.Őszinteség

Lánykák a kommentelés megtette hatását!;)

Hoztam nektek még egy új részt ma:)Remélem,hogy tetszeni fog.

U.i. komizzatok^^

<3

-Hihetetlen vagy,hogy képes vagy eljönni Holmes Chapel-be limóval.-törtem meg a csendet nevetve.

-Tudod,meg kell adni a módját,ha téged látogatlak.-ó-ó.Nem tudtam,hogy ezt most mire véljem,hiszen megbeszéltük még júniusban,hogy csak barátok vagyunk.

-Ez kedves.-bámultam kínosan a cipőmet.

-Amikor mentem meglátogatni,akkor mindig elmeséltem neked az aznapi délelőttömet,hogy mit csináltam hétvégén,szóval jókat beszélgettem veled.Komolyan mondom,hogy mindenki azt hitte,hogy már nem kelsz fel.Én bíztam abban,hogy egy nap,amikor megyek hozzád,akkor te boldogan visszamosolyogsz.És ez a mai nap annyira boldoggá tett,hogy élsz,és virulsz.Nem szerettem volna elveszteni a legjobb barátomat.-aha szóval,akkor még mindig csak barátok vagyunk.

-Köszönöm,hogy nem adtad fel.Zayn ez nekem nagyon sokat jelent.A családom,Daisyvel együtt a világ másik felén van,nem tudok semmit Harryről,nem írt vissza.És ami a legrosszabb az az,hogy amikor kiléptem a kórházból úgy éreztem,hogy nem maradt már senkim.Magányos voltam,addig amíg újra meg nem láttalak.És ezt neked köszönhetem.Ugye tudod,hogy ilyet értem még egyetlen egy ember nem tett meg,és szerintem nagyon nem hétköznapi dolog.-közelebb csúsztam hozzá,és átöleltem,mint egy igaz barátot.Melegség öntötte el a szívemet.Nem tudtam semmit a barátomról,de boldog voltam.Boldog voltam...vele.London utcáira érve lehervadt a mosoly az arcomról.Eszembe jutottak a baleset előtti emlékek.Szerencsésnek mondhatom magam,hogy élek.Mi lett volna,ha nem kelek fel?Milyen lehet a halál?Ezek a kérdések merültek fel bennem,miközben Zayn a bejárati ajtóhoz cipelte a bőröndömet.

-Csak utánnad.

-Köszi.Lepakolok,és utánna átmegyek,jó?

-Figyelj..az a helyzet,hogy itt már csak én lakok.

-Ö..Tessék?

-Az van,hogy az orvosod Dr.Hook október elején már nagyon nem fűzött reményeket,ahhoz ,hogy kinyitod a szemedet.Ezt világosan elmagyarázta,mind az ötünknek.Harry azért nem látogatott tovább,mert nem akart ott lenni,amikor kitolnak a kórteremből.Nem tudhattuk,hogy mikor következik be ez a nap,ezért ő egy időre eltűnt az országból.Liam,és Danielle szakítottak.Liam nagyon ramaty állapotban van még most is.Sokat ivott,és nem törődött a rajongókkal.Niall,Louis,és én ezért úgy döntöttünk,hogy nincsen értelme,ha továbbra is a One Direction egyik tagjának hívjuk magunkat,ha nincs is ilyen banda.Úgyhogy mindenki a saját életét éli.Eddig naponta beszéltem Louval,meg Niallel,de mostmár maximum két hetente beszélünk.A szöszi visszament Írországba.Louis egyetemre ment.Én is folytattam a tanulmányaimat,és angoltanárnak készülök.Egy szó,mint száz feloszlottuk az egész világon ismert,tinilányok által kedvelt One Direction fiúbandát,mely valaha Liam Payneből,Harry Stylesból,Niall Horanból,Louis Tomlinsonból,és Zayn Malikból állt.-amikor meghallottam az utolsó mondatot folyóként tört ki belőlem a könny zuhatag.Nem tudtam elhinni,hogy ekkora hatással voltam a fiúkra,és miattam tönkre tették az álmukat,és búcsút kellett mondaniuk annak,amit a legjobban csináltak...az éneklésnek.-Shhh...ne sírj!-ölelt át.

-Feltudod ezt fogni?!Minden az én hibám.Tönkretettétek az életeteket,és ezért én vagyok a hibás.Ha nem mentettem volna meg azt a hülye halat,akkor most nem sírnék a folyosó kellős közepén.-erre nem tudott semmit se mondani.Tudta,hogy igazam van,csak nem akart nekem mégnagyobb fájdalmat okozni.Kinyitottam a lakásomat,behúztam a bőröndömet,majd nőiesen bebasztam az ajtót.Bömböltem,mint egy kisgyerek,aki nem kaphatja meg az általa kiszemelt játékot.Könnyeimmel küzködtem,miközben cibáltam le magamról a ruhákat.Megengedtem a vizet a kádban,és beleültem.Mikor kellően lenyugodtam eszembe jutott,hogy nem hívtam fel apáékat.Igaz már biztosan tudnak a távozásomról Holmes Chapelből.Hívni kezdtem Daisy-t,mivel együtt voltak.

-Igen?

-Szia Days,itt Blair!

-Atya ég!!!!De örülök a hangodnak!Minden rendben van?Éppségben hazaérkeztél?Ettél már valamit?Rendelj kaját,hagytam otthon pénzt!

-Én is a tiednek!Igen,igen,és nem,és oké rendelek.Merre vagytok?

-Atlanta-ban vagyunk.Ugye nem gond,hogy elmentem velük?

-Jaj nem dehogy is!Örülök neki,hogy mentél.

-Ürülök neki,hogy beszéltünk,de nekem most mennem kell ,mert kezdődik az előadás!Holnap hívlak!És figyu B..tudom,hogy nem mondom minden nap,de nagyon,nagyon imádlak.

-Én is drágám!Puszilom Anyuékat,szeretlek,szia.-kinyomtam.Küldtem sms-t Erinnek,és Toddnak is,hogy minden okés.Legalábbis mind a kettőjüknek ennyit küldtem: "Élek!x".Kiszáltam,megtörölköztem,megszárítottam a hajamat,és belebújtam a majmos pizsamámba,igaz,hogy még csak négy volt.Beszéltem az igaztgatóval,és azt mondta,hogy szerinte legyek még egy kis ideig magántanuló.Jövőhéten kezdem el a tankönyvekkel töltött "boldog" óráimat...Lehuppantam a kanapéra,és benyomtam a TV-t.Pont  az Ébredj Velünk című film legvégénél tartottam,amikor hangos dörömbölésre lettem figyelmes.-Jövök már!-fordítottam el a kilincset.

-Istenem!-borult a nyakamba.Annyira szorított,hogy nem kaptam levegőt sem.De nem bántam.Arcát a hajamba fúrta,éreztem,ahogy könnyei átvándorolnak a mellkhasomra.Egyik kezemmel a hajába túrtam bele,míg a másikkal a hátát simogattam nyugtatás képpen.

-Itt vagyok!Élek!Nyugodj meg.

-Majdnem megkíséreltem az öngyilkosságot,amikor megrezzent a telefonom.A feladó Erin volt.Azt írta,hogy életben vagy.Magamra kaptam a kabátomat,és siettem,ahogy csak tudtam.-mondatára a szívem egy hatalmasat dobbant.Éreztem,hogy újra van értelme az életemnek,mivel az elmúlt három órában nem nagyon tudtam,hogy mi keresni valóm van ezen a földön.

-Máskor meg ne próbáld Harry Styles!

-Szeretlek,szeretlek,szeretlek!-csókolgatta a számat.-Hiányoztál!

-Annál is jobban.-elváltunk egymástól,majd a nappaliba mentünk,ahol lefeküdtünk a kanapére kifli alakban,és egymás haját tekergetve néztük meg a Sherlock Holmes kettőt.